Sosem sminkeltem magam. Na jó, ez így nem pontosan igaz, mert voltak szárnypróbálgatások tini korban, de mivel igazán senkitől nem tudtam megtanulni, így szép lassan kikopott az életemből. Egy-egy jeles alkalomra spirállal megpödörtem a szempillám, vagy épp a kozmetikussal festettem be, de nagyjából ennyi. Mégis, ha belenéztem a tükörbe, azért meg voltam elégedve magammal.
Aztán jött egy gyerek, majd mégegy. Belenéztem a tükörbe, és valami idegen, lestrapált arc nézett vissza rám. -Jézusom!!! -hangzott el mindig a felkiáltás. Már nem éreztem magam vonzónak. A test 2 gyerek után már nem olyan, mint gyerek nélkül, edzetten. És hozzá ez az arc!!!!! Azt mindig is láttam, hogy ha valaki szül, az valamiért meg fog látszani rajta. Persze, van a boldogság és büszkeség része is, a mi megszépíti a lelkünket. El nem tudtam képzelni magam, hogy ne legyen 2 gyerekem (esetleg 3), de tudtam jól, hogy ez ugyanakkor abszolút meg fog látszódni rajtam.
A sok álmatlan éjszaka, az aggódás, a kimerültség: egyszóval egy lestrapált anya nézett vissza rám. Éreztétek már ezt az érzést? Főleg, ha megvan hozzá a kellő "hangulat". Amikor csak addig vagy tiszta, amíg felöltöztél, mert következő percben már lehányt a gyerek, összenyálazott, te leizzadsz a súlyfeleslegtől. A nap végére már nncs is kedved annyiszor átöltözni.
Aztán jön egy gondolat: Na jó, ebből elég! Vissza akarom kapni magam, hogy a gyerekek is büszkék lehessenek rám.
